Diavetítő

 

 

Köszöntök minden kedves látogatómat.  

A honlapom  családi, de találsz  itt szép verseket,

saját szerkesztésű képeket,

és ha bekapcsolod a zenedobozt a kedvenc zenéimet.

Ha már ide tévedtél böngészgess kedvedre  érezd magad jól  és gyere máskor is. 

Köszönöm Telka.

Várnai Zseni.

Úgy megnőttél, szinte félek.

Amikor még piciny voltál,
Olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem ríttál.

Mikor később nagyobb lettél
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.

Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig - alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.

Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik hát a lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
homlokodig, hogy felérjen.

Húzol engem Te föl felé,
mint a napfény maga felé.
Fát, virágot, lombos ágat,
fölemeled az anyádat.

Család fám gyökereimtől a hajtásaimig.

 

A verset egy nagyon kedves barátom Delina írta. Köszönöm neked drága Delinám,

hogy  el hozhattam a gyönyörű versedet.

 Szatmári Delina

AKKOR IS, HA EL KELL MENNEM

 Gyönyörű nálunk a vasárnap délután,
Amikor tízen ülünk az asztalnál,
Édesanyám a levest hozza,
Hatalmas benne a grízgaluska.

 Aztán a finom csirkepaprikás,
 Megnyalja utána mindenki a tíz ujját.
 Ez mind nem elég, most jön a meglepetés,
 Ami oly finom és aromás,
 A  mákos és diós kalács.

  Drága Édesanyám, mennyit fáradtál,
 Mondom magamban gondolatban,
 De a másik már mondja is,
 Mire ő mosolyogva felel,
 Nekem ez, gyermekem, nem teher.

 Fel sem tudom fogni,
Hogy csinálja. Ő maga a csoda,
Panaszkodni nem hallom soha.
A családot mindig a bőség asztala várja,
Pedig a nyugdíja az alsó határt súrolja.

 Mondom neki, segítenék,
Mire Ő meg sem várja,
A homlokát összehúzva,
Sértődötten mondja,
Nincs Ő arra ráutalva.

 Itt van nekem, gyermekem, a kertem,
Van itt mindenféle jó, na jó,
Mondjuk nincs mogyoró,
De bőven van dió, alma, körte,
Szilvafa terem, hidd el, gyermekem,
Nem magában eszem a kenyerem.

 Csak nézem a drága törékeny alakját
Nem mondja ugyan,
De látszik rajta már a fáradtság.
Mikor kicsi voltam,
Nem értettem, mit akar azzal mondani:
Szeressétek egymást,
Jó legyél nekem, gyermekem,
Akkor is , ha el kell mennem.
Értem már, hogy mit mondott,
A gyermekéveken túl vagyok.

 Amikor a Nagyi elment,
Egy hatalmas űrt hagyott.
De hogy az Édesanyám ne legyen,
Azt fel sem fogja az eszem,
Hiába vagyok túl a gyermekéveken.

Édes Istenem, hagyd Őt meg nekünk

Hagyd Őt meg nekem, mert úgy érzem,

Nélküle nem ragyog a csillag sem odafenn!

 

Menüdoboz